Mikulás Klub

Miklós napja - Mikulás

16 éve | Kovács Istvánné Mária Magdolna | 0 hozzászólás

Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás a városokban jelent meg először és valószínűleg független a Miklós-napi szokástól. A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját emelték ki, addig 20. század első felében már jótékonysága került a középpontba, a mai szótárak pedig szinte csak az utóbbiról emlékeznek meg. Télapó A tél és az apó szavak a finnugor időkből származnak.

Miklós napja - Mikulás napja

Ünnepe december 6. Szent Miklós püspök emléknapja. A keleti egyház legjelentõsebb szentje, a görög katolikusoknál ma is kötelezõ ünnep.

Szent Miklós püspök Patara városában született, amely a mai Törökország területén található. Már fiatal korában csodák estek meg vele: csecsemőként fürösztés közben megállt a saját lábán, szerdán és pénteken pedig csak egyszer szopott. Fiatal korában egyre csak azt a lehetőséget kereste, hogyan tudná Isten dicsőségét szolgálni. Később pedig isteni jelre Müra püspökévé választották.

Miklósnak egyszer tudomására jutott, hogy a városban él egy család: apa, és három eladósorban levő lánya. Olyan szegények voltak, hogy a leányok nem tudtak férjhez menni, mivel hozománnyal nem rendelkeztek, a nélkül pedig akkoriban elképzelhetetlen volt a házasság. Miklós az éj leple alatt felmászott a leányok házánál álló fára, és titokban bedobott az ablakon három zacskó aranyat. Innen ered az a ma is élő hagyomány, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba kitisztított cipőiket, s várják a jóságos Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején püspöksüveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, megajándékozza a "jó gyermekeket".

A püspök azonban még számos csodatettéről is híres. Történt egyszer, hogy éhinség idején kiment a város kikötőjébe, ahol búzarakománnyal teli hajókat vártak. A megérkező hajósokat arra kérte, adjanak néhány zsák búzát a szegényeknek, azok azonban tartottak a királyi helytartó bosszújától, mivel a búza ki volt számolva. Végül mégis engedtek Miklós kérésének, és az éhezőknek szétosztották a rakomány egy részét, amikor azonban az elszámolásra került sor, egyetlenegy zsák sem hiányzott.

Miklós számos foglalkozásnak, így a molnároknak, a kenyérsütőknek, valamint a szegényeknek, a diákoknak és a családoknak is a védőszentje.

Miklós a gyermekek barátja, meg is ajándékozza őket. Amikor a múltszázad fordulóján a Mikulás még világos nappal járta a falut, a szigorú botos Mikulás előcsalta a kuckóba bújt gyereket, kifaggatta, tud e imádkozni. Járt a vessző, ha bebizonyosodott, hogy nem tud, még az anyja is kikapott.

Szent Miklós püspök névünnepét szerte Európában megünneplik, különféle szokások keretében. • Ijesztő, mérges öregember, „krampusz” kíséretében.
• Feldíszített kocsin utazó, ajándékot osztogató öregember.
• Szánon tovaröppenő, jóságos öreg.
• Püspöki köpenyben érkező, karján kosarat, vagy hátán puttonyt vivő jóságos öreg.

A téli ünnep ajándékozó lényeinek elég régi hagyománya van nem népi ünnep volt, a polgárság közvetítésével került a parasztság közé.
A Dunántúlon és a magyarlakta területek északi részén ismert a Mikulás-járás.
A játék lényege: Miklós püspök kiséretével betér olyan házakban, ahol gyermekek vannak, vizsgáztatja őket, majd tudásuk és viselkedésük arányában ajándékot kapnak. Nem egyszer a kíséretében lévő ördöggel, vagy krampusszal bünteti őket. A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás. Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodók felkeresték a tollfosztót, megimádkoztatták a gyerekeket, a háziaktól ajándékot kaptak. Az utcán is ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba, a derekukon láncot csörgettek, a kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be.Egyes vidékeken a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgős bottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.Megint más vidékeken a Miklós-járásban két-két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a másik ördögnek öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Az „ördög” vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra rá is vert. A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered. A püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak volt a változata a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók.

Lányokkal és a fonással kapcsolatos a Miklós-napi fonalvizsga: miszerint „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki nov. 1-ső napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamuval tömött zacskóval megütögetik”

Az 1930-as években, az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Később jelmezes Mikulás kereste fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek laktak. Egy faluban többen is jártak, de csak a közelebbi rokonokhoz, ismerősökhöz. Kosarukba, puttonyukba a szülők, nagyszülők, keresztszülők tették az ajándékaikat. A Mikulás szavaltattta, énekeltetette, kikérdezte a gyerekeket. Ha szükséges volt, „virgácsot” is adott, amit a szülők jól látható helyre tettek, hogy alkalomadtán figyelmeztessék a Mikulásnak tett ígéretükre. A Mikulást néhol ördög vagy krampusz is kísérte.

A csokoládéipar révén jellegzetes mintája alakult ki a Mikulás-alakoskodóknak. Szokássá vált, hogy nemcsak az iskolákban, óvodákban, hanem a szülők munkahelyein is ünnepségeket rendeznek ezen a napon. Egy mai városi gyerek az említett helyeken kívül az áruházakban, üzletekben reklámcéllal felöltöztetett Mikulásokkal is találkozhat. Az ajándékozás – akárcsak más ünnepeken – ma már nemcsak édességekre szorítkozik.

Az időjárással kapcsolatban úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát” de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

Szánon jött a hegyeken, fenyők búcsúztatták,

zsákját tükrös hegyitón vízilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtöttek nyár derekán néki,

segy kosárban áfonyát küldött az ősz néni.

Piros szemű mókusok mogyorója csörren,

megcsendül a kicsi szán csengője a csendben.

Itt van már az udvaron, toporog a hóban,

teli zsákja a tied, dúskálhatsz a jóban.